Halakat néztek a kisiskolások

Március 22. a Víz Világnapja – ezt ünnepelték egy kétnapos rendezvényen Budapest ivóvízbázisa mellett, Szigetmonostoron.

1993 óta minden évben március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Érdemes ilyenkor felhívni a figyelmet arra, hogy minden élő szervezet – így az ember is – ettől a természeti kincstől függ. A szárazföldi élőlényeknek édesvízre van szükségük – ugyanakkor a Föld vízkészletének csupán 2,5%-a édesvíz, és ennek is jelentős része fagyott állapotban a sarkkörön, illetve a magashegységi régiókban található. A fennmaradó vízvagyont szennyezések fenyegetik, illetve a mezőgazdaság és az ipar túlzott használata. Kiemelkedően fontos probléma tehát az emberiség számára hozzáférhető közös vízkincs védelme.

Magyarország lakosságának húsz százaléka Budapesten lakik – az ő mindennapi ivó-, tisztálkodó és főzővizük jelentős része az ivóvíz-hálózat közvetítésével a Szentendrei-sziget kútjaiból származik. A Szigetmonostori Önkormányzatnak van egy olyan elképzelése, hogy a térség „ökoszigetté” váljon - szeretné a lakosságot is felkészíteni erre. Ennek szellemében az Önkormányzat a Faluházában ünnepelte meg a jeles napot az Outdoor Mission Kft.-vel együttműködésben. Az eseményen kiállítóként részt vett az MTA Ökológiai Kutatóközpont, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a TIT Hajózástörténeti, - Modellező és Hagyományőrző Egyesület és a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum is.

A pénteken és szombaton lezajlott rendezvény első napján a szervezett diákcsoportoké volt a terep, míg másnap a helyi lakosságé. Pénteken számos iskolai osztály látogatott el a Faluházba: Szigetmonostorról nyolc osztály érkezett, Pomázról, Budapestről, Visegrádról, Tahitótfaluról és Budakalászról is ellátogattak ide gyerekek. Így összesen 500 fiatal kapott rendhagyó, az osztálytermi oktatástól eltérő keretekben információkat a víz különböző vonatkozásairól.

A rendezvényre érkező diákok először egy előadást hallgattak meg arról, hogy más környezeti problémák hogyan befolyásolják a víz globális helyzetét. Például a klímaváltozás hatására növekszik a páratartalom és a mezőgazdaság vízigénye. Ebben a teremben egy a Tiszán összeszedett üres PET-palackokból épített kenu is megmozgatta a gyerekek fantáziáját.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja akváriumban mutatott be különböző halakat (például naphalat) és vízben élő gerinctelen állatokat – többek között szitakötőlárvákat. Meg lehetett szemlélni egy növényi olajok lepárlására szolgáló üvegeszközt és különböző élő gyógynövényeket. A látogatók két mikroszkópon tekinthettek meg növényi leveleket és rovarokat, egyes növények pollenjeit pedig fotókon ismerhették meg. Szó esett a hernyók és a rovarevő madarak ökológiai kapcsolatáról, illetve a vácrátóti Nemzeti Botankius Kert élővilágáról is.

Levendula-manók, cukorkák és lepárlókészülék

Az OMSZ két előadással készült: egyrészt a Víz Világnapjával kapcsolatban a hazai termál-és gyógyvizekkel foglalkoztak, másrészt pedig azt mutatták be, hogy hogyan, milyen időjárási eseményekre adják ki a veszélyjelző rendszerek a riasztást. Bemutatták a MET-ÉSZ nevű észlelőhálózatot - erre bárki regisztrálhat, és küldhet be megfigyeléseket bárhonnan, amerre jár. Az OMSZ munkatársai bemutattak néhány műszert is, a második napon pedig játékokkal várták a legkisebbeket.

Egy további teremben hajómodelleket és számos hajózással kapcsolatos dokumentumot állítottak ki a szervezők. Meg lehetett tekinteni például a Titanic modelljét, és egy rajzot a süllyedő luxushajó utasainak mentésében részt vevő Carpathiáról. A Faluház udvarán különböző környezetbarát eszközökből nyílt kiállítás – ezeket némi barkácsolás iránti érzékkel akár házilag is elő lehet állítani. Rakéta-tűzhely, napaszaló, sörkollektor, PET-izzó – ezen tárgyakkal ismerkedhettek meg a látogatók.

A diákcsoportok tagjai a látogatás után egy-egy kvíz kitöltésével adhattak számot a frissen megszerzett tudásukról – a helyes kitöltők között értékes nyereményeket sorsoltak ki a szervezők.

A rendezvény alatt zajlott le a részleges napfogyatkozás. Az egyik iskolás csoport tanárai hegesztőálarcokkal készültek a nagy eseményre, mások külön erre a célra gyártott napszemüvegeket hoztak, megint mások okostelefon méretű, füstszínű szűrővel nézték, ahogy a Hold eltakarta a hozzánk legközelebb eső csillag korongját.

Bajomi Bálint - bajomi.eu

Itt tekintheti meg az eseményről készített fotógalériát.

A részleges napfogyatkozás