Nemzetközi természetvédelmi egyezmények – kitekintés a nagyragadozókra

Mint minden jogrendszer kidolgozásánál, az uniós jogalkotók számára is állandó kihívást jelent a megfelelő jogbiztonság, mobilitás, rugalmasság elérése a folyamatosan változó körülmények miatt. Ennek az egyensúlynak a megteremtése a környezetvédelmi jog területén kifejezetten nehéz feladat és nagyfokú alkalmazkodási képességet igényel. Az alábbiakban végigvesszük a legfontosabb nemzetközi egyezményeket, amelyek a nagyragadozók védelmére és kezelésére is hatással vannak.


Fotó: pihenő hiúz. Tomas Hulik felvétele.

Három fő szabályozó

Az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve vagy habitat direktívája (a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről 92/43/EGK) biztosítja és jogilag szabályozza különböző védett őshonos növény-, és állatfajok megőrzését. Az irányelv 1992-ben lépett hatályba, hogy segítse a biológiai sokféleség fennmaradását, mindezt úgy, hogy igyekszik figyelembe venni a gazdasági, kulturális, szociális és a regionális körülményeket. Az élőhelyvédelmi irányelv mérföldkőnek számít az európai természetvédelemi jogszabályzásban, a madárvédelmi irányelvvel (a vadon élő madarak védelméről 2009/147/EK) együtt képezik a Natura 2000 védelem alatt álló területek jogalapjait Európa-szerte.

A habitat direktíva mellékleteiben több mint 1000 faj és 200 természetes élőhely van rendszerezve védettségi igény alapján:

•    I. melléklet: a Közösség szempontjából jelentős természetes élőhelytípusokat tartalmazza. Ez körülbelül 900, olyan faj élőhelyét érinti, amelyek a Natura 2000 hálózatba tartoznak, más néven közösségi jelentőségű területek (SCI - Site of Community Importance).

•    II. melléklet: a Közösség szempontjából jelentős növény- és állatfajokat tartalmazza. A gerincesektől, a gerincteleneken át a növényekig. A legtöbb itt felsorolt faj szerepel a IV. mellékletben is. A II. melléklet, az I. melléklet folytatása, amelynek célja a kijelölt természetmegőrzési területek összefüggő hálózatának létrehozása. Mindkét mellékletben egyaránt szükséges különleges természetmegőrzési területek (SAC - Special Areas of Conservations) kijelölése.

•    III. melléklet: a Közösség szempontjából jelentős területek kiválasztásának kritériumait és kijelölésüket különleges természetmegőrzési területekként (SAC) tartalmazza különböző szempontok alapján, több szakaszban. Az első szakasz a területek relatív jelentőségének országos vizsgálata az I. melléklet valamennyi természetes élőhelytípusa, illetve a II. melléklet valamennyi faja kapcsán. A második szakasz pedig az országos listára felvett területek közösségi jelentőségének értékeléséről szól.

•    IV. melléklet: a Közösségi jelentőségű, szigorú védelmet igénylő növény- és állatfajokat tartalmazza. Több, mint 400 faj tartozik ide, és mint előbb említettük, sok közülük a II. mellékletbe is szerepel. A fajok egész európai elterjedési területén, Natura2000 és azon kívül eső területeken is egyaránt szigorú védelmi intézkedések alkalmazásáról szól.

•    V. melléklet: olyan közösségi jelentőségű növény- és állatfajokat tartalmazza, amelyek természetből való kivétele, illetve hasznosítása adminisztratív korlátozást igényelhet.
Ez körülbelül 90 fajt érint, amelyeknek bármilyen hasznosítása és gyűjtése megengedett, amíg az összeegyeztethető természetvédelmi célokkal és hosszútávon nem csökkenti az egyes állományok fennmaradásának esélyeit.

•    VI. melléklet: tiltott befogási, elpusztítási és szállítási módszereket és eszközöket tartalmazza. Ide tartoznak például a régebben nagyragadozók ellen is rendszeresen bevetett mérgek, illetve a nem szelektíven ölő, hosszú szenvedést kiváltó csapdák (pl. lábfogó vasak).

A hazánk területén előforduló nagyragadozók is beletartoznak az élőhelyvédelmi irányelv mellékleteibe. A farkas, a hiúz és a medve a II. és a IV. mellékletben is megtalálhatóak. Ugyanakkor az Európai Unió - az egyes tagországokkal egyeztetve - eltérő besorolást is alkalmazhat tagországi szinten. Ilyen Észtország, ahol a hiúzokat, a többi országtól eltérően, az V. mellékletbe sorolják.

Farkas. Fotó: Chris Martin Bahr, WWF.
Farkas. Fotó: Chris Martin Bahr, WWF.


A legváltozatosabb besorolása a farkasnak van. Ez a különbség a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott fajt szigorú védelmet igénylő kategóriába sorolják, vagy pedig bizonyos korlátok között engedélyezett a hasznosítása és a befogása.

•    Spanyolországban a Duero folyótól északra található farkaspopuláció az V. mellékletbe, a délre fekvő pedig a IV. melléklet hatálya alá tartozik.

•    Görögország hasonlóképpen kezeli a farkasokat, a 39. Szélességi körtől északra az V. mellékletbe, délre pedig a IV. mellékletbe tartoznak.

•    Finnországban az északi rénszarvasgazdálkodási területen a farkasokat az V. mellékletbe, déli területeken IV. mellékletbe sorolják.

•    Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia esetében a farkasok az V. mellékletbe tartoznak.

Az irányelv 17. cikkének értelmében a tagállamoknak, így Magyarországnak is, rendszeresen jelentést kell tenniük a fajok és élőhelyek védettségi állapotáról az adott régióban.

A Berni Egyezmény („Az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről") egy egyedülálló nemzetközi megállapodás a természetvédelem területén. Magába foglalja Európa természeti örökségeinek nagy részét, sőt Afrika egyes területeire is kiterjed. 1979-ben fogadták el az egyezményt, így ez évben ünnepli 40. évfordulóját. Célja a vadonélő növény-, és állatvilág, valamint a hozzájuk tartozó természetes élőhelyek megőrzése, úgyhogy nagy hangsúlyt fektet az egyes országok közötti együttműködésre. Napjainkig az Európai Unió 28 tagállamán kívül további 50 ország írta alá az egyezményt. Mivel a berni egyezmény nem Uniós irányelv, így az EU-n kívüli országok (pl. Svájc, Norvégia, Albánia) is részt tudnak venni az átfogó, nemzetközi szintű természetvédelmi együttműködésekben.

Az egyezmény négy függelékéből kettőben (II-III.) is szerepelnek hazai nagyragadozóink, míg a IV. függelék a hasznosításuk szabályait részletezi:

•    I. függelék: a fokozottan védett növényfajokat tartalmazza. Gyakorlatban ez tiltja az itt szereplő növények gyűjtését.

•    II. függelék: a fokozottan védett állatfajok függeléke. Ide tartozik a farkas és a medve. Ebben a függelékben található fajok a hazai jogszabályok szerint is a fokozottan védett és a védett kategóriákba sorolhatók. Szigorúan tilos az itt szereplő fajok befogása, tartása és a szándékos elpusztításuk összes formája; a szaporodó és pihenőhelyek szándékos rongálása vagy elpusztítása. Ezen állatok akár élő, akár holt állapotban történő birtoklása és belső kereskedelme, beleértve például a trófeák birtoklását is, speciális engedélyhez kötött.

•    III. függelék: védett állatfajok. Érdekes módon hazánk talán legritkább ragadozója, a fokozottan védett hiúz is itt található. Ide tartoznak vadászható és halászható állatfajok is, amelyek hasznosítása szigorúan szabályozott keretek között engedélyezett. Az egyezmény értelmében az egyes fajok törvényes korlátozásokkal való hasznosítása engedélyezett, ha az a populáció védelmét segíti elő. Tehát a vadászható és halászható fajok is ide tartoznak. Ennek eszközei: tilalmi időszakok, kihasználást szabályozó eljárások meghatározása; hasznosítás időszakos vagy helyi tiltása; fajokkal való kereskedelem, eladási célú tartás, szállítás vagy eladásra való felajánlás szabályozása.

•    IV. függelék: az elpusztítás, befogadás és az egyéb formában történő hasznosítás tiltott eszközeit és módszereit tartalmazza. Az ide tartozó több 100 faj esetében kötelező betartani a korlátozásokat és emellett ideiglenes vagy helyi tilalmak bevezetésére is kitér, ami az állományok fennmaradásának bebiztosítását jelentheti. Az itt felsorolt eszközök átfedést mutatnak a korábban élőhelyvédelmi irányelv IV. mellékletében említettekkel.

Az I. és II. függelékben szereplő fajok egyezmény szerinti védelmi szintje azonos a hazai természetvédelmi jogszabályok szerinti védett és fokozottan védett kategóriákkal. Az egyezményben szereplő fajok esetében a részes államok kötelezettsége megtenni a megfelelő és szükséges jogi és adminisztratív intézkedések az állat- és növényvilág élőhelyeinek védelmére, különösen azon fajok esetében, amelyeket az egyezmény I. és II. függeléke felsorol. Ilyen módon tehát az egyezmény szabályai közvetett módon épülnek az egyes tagországok jogrendjébe.
A következő országok zárják ki a farkasokat a függelékekből: Cseh Köztársaság, Finnország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária, Lettország, Lengyelország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság. Közülük az első négy országban a medvéket is kizárják. Litvánia, Spanyolország a farkasokat a III. függelékhez sorolják, azaz fokozottan védett állatfajok helyett a védett állatfajok csoportjához tartozik. Horvátország a medvéket sorolja át a védett állatfajokhoz. Ukrajna továbbra is a II. függelékhez sorolja a medvéket és farkasokat, de a felmerülő károk csökkentése érdekében fenntartja a populációk szabályozásához való jogát.

A Washingtoni Egyezmény vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora), egy olyan kormányközi egyezmény, amelynek célja a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal való kereskedelem ellenőrzése. Az egyezményhez, ami közel 35 000 faj kereskedelmét szabályozza, 182 ország köztük Magyarország, valamint az Európai Unió is csatlakozott. Az egyezmény három függelékbe sorolja az egyes fajokat.

•    I. függelék: valami miatt a kipusztulás szélére került fajok tartoznak ide. Tilt minden velük kapcsolatos elsődlegesen kereskedelmi célú tevékenységet, kivéve, ha azt természetvédelmi indokok igazolják. Csak alapos indok mellett lehet az állatokat befogni, vadászni, az élő állatok, részeit, származékait, és a belőlük készített termékeket, preparátumokat exportálni és importálni.

•    II. függelék: olyan veszélyeztetett fajok tartoznak ide, amelyeknek állományuk még nem érte el a kritikus állapotot, de annak hosszútávú fennmaradását biztosítani kell. Ez esetben szigorú szabályrendszernek megfelelve hozhatók kereskedelmi forgalomba. Ennek éves mennyiségét az előzetes állományfelmérések határozzák meg, emellett különböző engedélyekkel (pl. CITES engedély) megengedett a kereskedelem.

•    III. függelék: az előző függelékektől eltérve, itt olyan veszélyeztetett fajok szerepelnek, amelyeknek egy adott országban élő állománya megóvására nem elég erős a helyi természetvédelem, és nemzetközi segítséget igényelnek.

Azok a farkas állományok, amelyek Mongólia, Mexikó, Kína vagy Bhután területén élnek, az I. függelékben megszabottak érvényesülnek, azaz a velük való kereskedelem szigorúan tilos. A többi populációra a II. függelék által lefektetett szabályok vonatkoznak, azaz megengedett a velük való kereskedelem, de szigorúan szabályok által korlátozva.
Ugyanez a leírás vonatkozik a medvékre is, azzal a kivétellel, hogy itt az I. függelékbe a Nepál, Pakisztán, India és Bhután területén tartózkodó populáció tartozik.
Az ibériai hiúz az I függelékbe, míg az eurázsiai hiúz a II. függelékben szerepel. A CITES-et az EU-ban egységes és a tagállamokban közvetlenül érvényes jogszabály hajtja végre. A Tanács 338/97/EK Rendelete „A vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről” szerint az EU-ban a medvére, a farkasra és a hiúzra olyan szabályok vonatkoznak, mintha a CITES I. függelékében szerepelnének, azaz a Tanács rendeletének legszigorúbb „A” mellékletében szerepelnek.

Védekezési lehetőségek

A nagyragadozók védettsége Európa-szerte változó, de manapság a korlátlan üldöztetésük és tűzzel-vassal történő irtásuk már nem megengedett. Az olyan területeken, ahol a fajok állományai magasabb sűrűségben vannak jelen, mint ahogy Spanyolországban a Duero-folyótól északra, szabályozott, kvótarendszer alapú hasznosításuk lehetséges. Más országokban, mint amilyen Magyarország is, nagyragadozóink (pl. farkas) csak az utóbbi néhány évben erősödtek meg annyira, hogy szaporulatot is fel tudjanak nevelni, ezért szigorúbb védelem alá esnek.
Mivel e fajok jellemzően adaptív állatok ezért a vadfajokon kívül a haszonállat állományokat (pl. juhokat vagy szarvasmarhákat), de akár háziállatokat (pl. kutya) is zsákmányul ejthetnek. Ilyen esetben az élőhelyvédelmi irányelv 16. cikkelyének b, pontjában megfogalmazottak szerint lehetőség van a problémás egyedek kiiktatására, akik ismételten tenyész,- illetve háziállatokra támadtak. Viszont ez csakis akkor következhet be, ha egyéb alternatív megoldásokat nem lehet alkalmazni, továbbá megfelelő indoklással, tudományos szempontból is, alá kell támasztani, hogy a letális kezelés eléri a hatását. Egy finn farkasokat érintő szabályzat szerint csak abban az esetben engedélyezett a megelőző célú megölése az egyednek, ha kutatással bebizonyítható, hogy így jelentős károkozás előzhető meg (Trouwborst, 2010). Az utóbbi időben több olyan kutatás is napvilágot látott, amelyből kiderült, hogy a haszonállatokban okozott kártétel a ragadozók irtásával nem csökkenthető (Fernández-Gil et al., 2016), sőt egyes esetekben a kár még növekedett is (Chapron and Treves, 2016, Rutledge et al., 2012).
A károkozások ellen tehát kétféle módszerrel lehet védekezni: letális és nem letális módon. Előbbi jellemzően nem segít a károk csökkentésében, de a nagyragadozók (pl. farkas) állományait veszélyeztetheti. A nem halálos módszerek közé tartozik a vizuális vagy hang általi elijesztés, akadályok, elkerítés és őrző állatok (Miller et al., 2016). Ezen védekezési módszerek közül a kutyás őrzés (Stone et al., 2017) és a villanypásztor használat rémzsinórral (Davidson-Nelson and Gehring, 2010) bizonyulnak a leghatékonyabb módszereknek.

Medve. Fotó: Ola Jennersten, WWF Svédország.
Medve. Fotó: Ola Jennersten, WWF Svédország.

 

A cikk szerzői és intézményeik:

Papp Alexandra1, Darabont Balázs2, Patkó László3

1Aarhus-i Egyetem
2Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, H-1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.
3WWF Magyarország Alapítvány, H-1141 Álmos vezér útja 69/a
laszlo.patko@wwf.hu

 

Irodalomjegyzék

- CHAPRON, G. & TREVES, A. 2016. Blood does not buy goodwill: allowing culling increases poaching of a large carnivore. Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences, 283, 20152939.

- DAVIDSON-NELSON, S. J. & GEHRING, T. M. 2010. Testing fladry as a nonlethal management tool for wolves and coyotes in Michigan. Human-Wildlife Interactions, 4, 87-94.

- FERNÁNDEZ-GIL, A., NAVES, J., ORDIZ, A., QUEVEDO, M., REVILLA, E. & DELIBES, M. 2016. Conflict Misleads Large Carnivore Management and Conservation: Brown Bears and Wolves in Spain. PLOS ONE, 11, e0151541.

- MILLER, J. R. B., STONER, K. J., CEJTIN, M. R., MEYER, T. K., MIDDLETON, A. D. & SCHMITZ, O. J. 2016. Effectiveness of Contemporary Techniques for Reducing Livestock Depredations by Large Carnivores. Wildlife Society Bulletin, 40, 806-815.

- RUTLEDGE, L. Y., WHITE, B. N., ROW, J. R. & PATTERSON, B. R. 2012. Intense harvesting of eastern wolves facilitated hybridization with coyotes. Ecology and evolution, 2, 19-33.

- STONE, S. A., BRECK, S. W., TIMBERLAKE, J., HASWELL, P. M., NAJERA, F., BEAN, B. S. & THORNHILL, D. J. 2017. Adaptive use of nonlethal strategies for minimizing wolf–sheep conflict in Idaho. Journal of Mammalogy, 98, 33-44.

- TROUWBORST, A. 2010. Managing the Carnivore Comeback: International and EU Species Protection Law and the Return of Lynx, Wolf and Bear to Western Europe. Journal of Environmental Law, 22, 347-372.