Tisza

A Web of Science alapján a magyar ökológia „jelenléte”, a cikkek száma erősen növekedik. A kiválósági, ú.n. „highly cited” cikkek tekintetében azonban még jelentős előrelépés szükséges.

Egy hazai természettudósokból és bölcsész kutatókból összeállt interdiszciplináris kutatócsoport Pinke Zsolt vezetésével a kis jégkorszak regionális hatásairól készített elemzést. A témáról szóló cikkük a negyedidőszaki kutatás vezető folyóiratának, a Quaternary Science Reviews-nek idén februári számában jelent meg.

A hagyományok és perspektívák jegyében, "Theory based ecology" című könyvünk megjelenése kapcsán február 9-én, csütörtökön előadó ülés lesz az MTA kistermében. Erre a rendezvényre szeretnélek meghívni Benneteket.

Az Alföld Európa-szerte híres „pusztája” a Kínától Marokkóig húzódó palearktikus sztyepp biom északnyugati határvidéke. Nem véletlen tehát, hogy számos magyar kutató is foglakozik a témával, nemzetközi szinten is jegyzett folyóiratokban publikálva eredményeiket. A Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszék és az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport munkatársai igen aktívak ezen a területen. A kutatócsoport tudományos tanácsadója, Török Péter részt vett a Biodiversity and Conservation lap sztyeppékkel foglalkozó különszámának szerkesztésében és az új sztyeppekre vonatkozó szintézis elkészítésében. (x)

Mi magunk, kutatók sem vagyunk mentesek az előítéletektől, koncepcióktól, ami sajnálatos, mivel pont az objektivitást tűzzük a tudomány zászlajára.

Toby Spribille és munkatársainak a rangos Science folyóiratban megjelent cikke nagy visszhangot keltett világszerte, így hazánkban is. Sok, a nagyközönségnek szóló médium arról cikkezett, hogy ki lehet dobni az immár elavultnak számító biológia tankönyveket. Felkértük Farkas Editet, a zuzmók hazai szakértőjét, hogy írja meg a véleményét az ügyben.

Elnézést kérek a kedves Olvasóktól a több hónapos technikai szünetért! Mostantól kezdve folytatom a blog szerkesztését. Ha szeretne értesítést kapni a jövőbeli blogbejegyzésekről, iratkozzon fel a jobb felső sarokban az értesítésekre! Örömmel várom az olvasók, az ökológus közösség tagjainak cikkeit a bb@bajomibalint.hu címre.

Bajomi Bálint - bajomi.eu

Luxemburgi algakutatók felfedezései az Amazonas medencéjében, belga biológusok útja az Antarktiszra, magyar tudós összefoglalója a klímaváltozásról – változatos témákról esett szó a budapesti kovaalga konferencián.

A Debreceni Egyetem kutatói már 2013-ban igazolták a biomassza mennyisége és a fajszám közötti kapcsolatot szárazföldi gyepközösségekben; most arra voltak kíváncsiak, hogy az igen fajgazdag vízben élő fitoplankton közösségek esetében is kimutatható-e egy ilyen összefüggés, és ha igen ez mivel magyarázható.

A földikutya a hazai fauna ritka, rejtett életmódú emlősállata. Életmódja és ritkasága miatt a címbeli kérdés meghökkentően hathat, de egy, a rangos Mammal Review folyóiratban magyar szerzők tollából megjelent tanulmány meglepő dolgokat tárt fel a földikutyáról. Az eredmények alapján újra kell gondolnunk a földikutyának a sztyeppei ragadozómadarak életében és a füves élőhelyek ökológiai rendszerében betöltött szerepét.