Paradox klímaügy

A klímaváltozás témája nagy hangsúlyt kapott a közbeszédben és a politikában, mégsem sikerült eddig csökkenteni annak kockázatait. Antal Z. László új könyve a miértekre keres magyarázatot, és bemutatja azokat a közösségeket, amelyek reményt adnak a válasz megtalálására.

A hagyományos ökológiai tudás világhírű professzora járt Magyarországon

Fikret Berkes kanadai professzor két nyilvános előadást és egy tanfolyamot tartott Budapesten, illetve magyar pásztorokat és természetvédőket látogatott meg az elmúlt két hétben, április 26. és május 9. között. A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a természetvédelemben érdemes és egyben szükséges a tájban élő helyi lakosok szakértelmét is felhasználni. (Fotó: Berkes előadása az Akadémián. Molnár Ábel felvétele.)

A bolygatott ökoszisztémák érzékenyek a klímaváltozásra

Azok az ökoszisztémák, amelyeket valamilyen bolygatás ér, vagy korábbi bolygatásból regenerálódnak, érzékenyebbek a klímaváltozásra, mint a stabil, egyensúlyi állapotban levők. Ezt mutatta ki egy Európában hét helyszínen 14 éve folyó kísérletsorozat. A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány a Nature Communications folyóiratban jelent meg nemrégiben. A közlemény első szerzője Kröel-Dulay György, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. A társszerzők között van Kovácsné Láng Edit és Garadnai János is.

 

Távérzékelés és ökológia - két külön világ?

Természetvédelem iránt elkötelezett emberekként, kutatókként örömmel látjuk, hogy az elmúlt évtizedek során világszerte robbanásszerűen növekedett a természetvédelem hatálya alá tartozó élőhelyek területe. Európában ennek az egyik legfontosabb lépése a Natura 2000 hálózat kialakítása volt, amelyet a világon eddig legnagyobb területet érintő és egyik leghatékonyabb természetvédelmi intézkedésként tart számon a szakma (Weber és Christophersen 2002). Ez az örvendetes folyamat egyre több feladatot és egyre nagyobb felelősséget ró miránk, ökológusokra, hiszen a védett területeken szükség van az élőhelyek állapotának rendszeres monitorozásra.

Nemzetközi kongresszus a természeti értékek megmentéséért

Kutatók, természetvédő szakemberek és független természetvédelmi szervezetek részvételével rendezik meg idén augusztus 2. és 6. között a 4. Európai Természetvédelmi Biológiai Kongresszust, amely egyben a 27. világszintű konferenciának számít ebben a témakörben. A franciaországi Montpellier-ben rendezendő szakmai rendezvény célja, hogy bemutassa a világban éppen zajló vagy még csak tervezési szakaszban lévő programokat, beszámoljon az új kutatásokról és azok eredményeiről, valamint a résztvevők megismerhessék a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a világ számos táján tett erőfeszítéseket.

Új természetvédelmi honlap

Természetvédelmi kezelés néven – a www.termeszetvedelmikezeles.hu internetcímen – új weblapot indított a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány a Magyar Természettudományi Múzeummal együttműködve. A honlap szerkesztőinek az a célja, hogy valamennyi védett növény- és állatfajt, Natura 2000 és ÁNÉR (Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer) élőhelyet bemutassa. Fotó: a fokozottan védett bánáti bazsarózsa leírása is fent van a honlapon.